
Erdei Csillagfény Református Bölcsőde
Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.
Szeretettel köszöntjük intézményünk honlapján!
Lelkipásztori köszöntő

A fenntartó Monorierdői Református Egyházközség nevében szeretettel köszöntök minden Kedves Szülőt, akik a jövőben szeretnék gyermeküket hozzánk beíratni, és természetesen azokat is, akik már hozzánk járnak! Engedjék meg, hogy néhány rövid gondolatot megosszak Önökkel bölcsődénk születését és küldetését illetően.
Egyházközségünk Presbitériuma az én javaslatomra 2019. augusztusában hozott egy határozatot arról, hogy amennyiben lesz lehetőség bölcsődeépítésre pályázni, akkor a lehetőséggel élni fogunk. 2022-ben jött el ennek az ideje, és így valósulhatott meg ez a szép intézmény. Azért tartottam fontosnak a bölcsőde megvalósítását, mert személy szerint lelkipásztorként küldetésemnek tekintem annak a településnek a jólétén fáradozni, ahová rendelt bennünket az Úr. Ez tulajdonképpen minden keresztyén ember kötelessége és felelőssége, ennek igyekszik megfelelni gyülekezetünk is. Bibliai alapvetésünk: „Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová fogságba vitettelek titeket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!” (Jer 29,7)
A jólét munkálásán túl természetesen fontos cél számunkra, hogy Isten szeretetének és kegyelmének üzenetével olyan családokat is elérhessünk, akikkel más módon nem találkoznánk. Nem megtéríteni akarunk senkit, ez nem is áll a mi hatalmunkban, de a lehetőséget igenis biztosítani szeretnénk arra, hogy a gyermekeken keresztül a szülők is közeledhessenek Isten és az egyház felé. Ezért a dolgozóktól a gyerekeken át a szülőkig mindenkinek tartunk evangéliumi alkalmakat. A bölcsőde dolgozói hétfőnként áhítaton vesznek részt, a gyermekeknek pedig péntekenként tartok énekes-zenés hitéleti foglalkozást. Megtanítjuk nekik az Istennel való kapcsolatba lépés alapvető lehetőségeit, mint például az étkezés előtti imádság, illetve a református identitás jellemzőjeként használt köszönésformát. Olyan programokat is szervezünk, ahol a szülőkkel együtt lehetünk az Ige körül egy-egy ünnepre készülve.
Remélem, hogy a gyermeki hit őszinte nyitottsága a szülőket hasonló „ajtónyitásra” indítja, és átélhetik, hogy Istenhez tartozni igenis örömteli, felszabadító, reményteljes, boldog életet jelent. Bölcsődénk így gyülekezetünk „előszobájává” válhat, hiszen a családokat szeretettel várjuk a vasárnapi istentiszteleteinkre is, ahol a kisgyermekekkel külön helyiségben foglalkozunk.
A döntés természetesen mindenkinek személyes joga, semmiféle kényszer és elvárás a mi részünkről nem lenne sem jogszerű, sem bibliai. Mindenesetre örülünk annak, hogy ha gyermekük bölcsődei elhelyezését tőlünk kérik, és szívből köszönjük a bizalmat!
Lénárt Tibor református lelkipásztor
Motivációnk
A fenntartó Monorierdői Református Egyházközség diakóniai és missziói céllal alapította a bölcsődét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Isten iránti hálából, keresztyén küldetésünknek megfelelően igyekszünk az irgalmasságot gyakorolni abban a közösségben, ahol élünk. A szükséget meglátva szeretnénk segíteni a kisgyermekes családok életét. Ugyanakkor a kisgyermekeket már egész pici koruktól keresztyén szellemiségben kívánjuk nevelni, és családjaiknak is megadni az Istenhez való közeledés, valamint az egyházi közösséghez tartozás lehetőségét. Nevelői munkánk két fókusza: Krisztus és a család.
Intézményünkről
Az Erdei Csillagfény Református Bölcsőde kétcsoportos, 28 gyermek befogadására alkalmas intézmény. Bölcsődénk épülete az Európai Unió „RRF-1.1.2-21 Demográfia és köznevelés Bölcsődei nevelés fejlesztése” című pályázati támogatásából valósult meg, a legmodernebb építészeti és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően.
Működésünk a Köznevelési Törvényben foglaltaknak megfelelően történik, melyhez állami és egyházi normatív támogatás biztosítja a fedezetet, de a fenntarthatósághoz szükséges napi térítési díjat is fizetni. Ennek mértékét a fenntartó egyházközség presbitériuma évente határozza meg, aktuális összege a „Jelentkezés” menüpontban megismerhető. Alapító okiratunk és szakmai programunk a „Dokumentumok” menüben elérhetők.
Munkatársaink
Lukács Éva – intézményvezető
Koleffné Sebán Gyöngyvér – intézményvezető-helyettes, kisgyermekgondozó, (Halacska csoport)
Nagy Izabella – kisgyermekgondozó (Halacska csoport)
Lénártné Fodor Krisztina – dajka (Halacska csoport)
Horváth Orsolya – kisgyermekgondozó (Bárányka csoport)
Virágh Kitti – kisgyermekgondozó (Bárányka csoport)
Nagyné Juhos Eszter – dajka (Bárányka csoport)
Lénárt Éva Nikolett – konyhai kisegítő












Alapítvány
Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy létrejött a bölcsőde indítását és működését támogató Erdei Csillagfény Alapítvány.
Számlaszáma: 11742056-21454741.
Köszönjük mindenkinek, aki támogatásával segíti a kisgyermekes családok között végzett szolgálatunkat!